Fotogram – fogjunk árnyékot!

Január közepén az augusztus vége óta húzódó fülproblémámra pontot tett az orvos. Valamit ki kellett vágni belőle. Rendesen megcincálták a fülem. Még jó, hogy nem zenével foglalkozom… A műtét utáni időszak mindig nyűgös, bárhol is szeleteljék fel az embert. A legnyűgösebb, amikor már nem is fáj annyira, de azért semmi nem az igazi még. Ennek is vannak előnyei… Ha már a fülemen folynak ki a szakmai videók, sorozatok, az olvasástól meg a szemem ugrál, valami mozgás kellene már inkább. Akkor jönnek a kreatív, szobában és meglévő eszközökkel kidolgozható ötletek.

Mire van szükség a fotogramhoz?

A Rooftop Mediának hála van komplett laborfelszerelésem, és kaptam fotópapírokat is. A bontott csomagok gyanúsnak tűntek, ezért úgy gondoltam, hogy játszhatnék velük. A fotogramhoz kevés holmira van szükség, és mindig is ki akartam próbálni ezt a technikát.

 

  • Fényérzékeny anyag – ebben az esetben Fomaspeed matt RC papírom volt.
  • Fény – jó egy elemlámpa is. A megvilágítás pár másodpercig tartott, a tárgy árnyéka rögzül a papírra.
  • Hívó – maradt még pozitív hívóm, azt használtam. Működött.
  • Fixír – a szokásos Tetenal Superfix. Ez is tette a dolgát.
  • Tárgyak – Lehet tömör, áttetsző, bármi, ami érdekesnek tűnhet.

Hogyan készül?

A fényérzékeny papírra bármit le lehet kontaktolni. Nagyon érdekesek az áttetsző dolgok, üvegek, kristályok, tollak, szövetek, pl.: tüll. A kompozícióra ennél a technikánál is ügyeljünk. A fotópapír a vörös fényre nem érzékeny. A vörös fényben összepakoljuk a kompozíciót, utána jöhet a zseblámpával a megvilágítás. A hívóban figyeljük vörös fénynél a kép kialakulását, utána jöhet a fixír. Mosás, utána jöhet a szárítás. Az alkotásnak csak a fantázia szabhat határt.

Scroll to Top