Ál-Arcok

A kiállítás Kovács Dettivel közös projekt. 2017 óta fotózom Dettit, ő pedig régóta készít maszkokat. Ideje volt már, hogy egy közös kiállítást összehozzunk a képekből és maszkokból. 

Detti írása a maszokról:  

Egykor nem csupán a ragyogó bálok kellékei voltak. A nem épp erkölcsös életet élő velencei polgárok, titkos útjaik alkalmával rejtőztek, az arcukat eltakaró maszkok mögé, hogy felismerhetetlenné váljanak. Karnevál idején pedig, azért öltötték fel őket, hogy a városban élő minden ember, társadalmi osztálytól függetlenül, együtt-egyként ünnepelhessen. Az idők során, több törvény is született az álarcok hordásának szabályozására, vagy épp megtiltására, azonban ezeket hamarosan feloldották, s így a maszkok viselésének szokása, mind a mai napig fennmaradt.

Hagyományosan a Commedia dell’arte, azaz a klasszikus olasz színház karakterei alkotják, a Velencében készülő maszkok zömét. Manapság, a tradicionális formák mellett, már számtalan, különleges fazon is helyet kapott, az álarcok színes, szemet gyönyörködtető palettáján. A teljesség igénye nélkül következzék néhány, a kiállítás anyagában is megtekinthető, jellegzetes és örök érvényű alak bemutatása.

Bauta:  

A legismertebb maszkok egyike, mely az egész arcot elfedi. Jellegzetessége az erős – hegyes állrész, valamint az, hogy nem található rajta, sem megjelenítve, sem ténylegesen száj vagy szájnyílás. Általában fehér, esetleg aranyozott. Egy fekete köpennyel és egy háromszögletű kalappal kiegészítve alkot teljes öltözetet. Volt idő, amikor kizárólag a velencei arisztokraták viselhették, hordását pedig szabályokhoz kötötték. Kötelező volt például, bizonyos politikai, anonim döntéshozatalok alkalmával ebben megjelenni. 

Colombina:

Az arc felső felét eltakaró fazon, melyet pálcával tartva, vagy szalaggal rögzítve egyaránt viseltek. Gazdagon díszített maszkfajta, amit nem kötelezően, de általában nők hordtak. Neve „kis galamb”-ot jelent. Hagyományosan, a karnevál nyitójelenetének főszereplőjén látható, aki leereszkedve a Dózse-palotájának harangtornyából szalagokat és konfettit szór a résztvevők tömegére, az öröm és a jószerencse jelképeként.   

Volto:

A teljes arcot elrejtő maszk típus, melyet férfiak és nők egyaránt felöltöttek. Elnevezése a „fedett arc” és a „szellem” szóból származtatható. Szintén köpennyel és háromszögletű kalappal hordták, általános színe a fehér volt. Ebből az alapformából számtalan változat alakult ki az évek során. Ilyen többek között a homlok részén csónak alakban felnyúló, a Napot – Holdat mintázó, illetve a Pierrot, azaz a szomorú bohóc.

Gatto:

Különleges és jellegzetes karaktere a karneválnak. Az arc felét takaró maszk, mely küllemében egy házi macskát idéz. Általában igen díszes és viselője igyekszik, pantomim szerűen utánozni az állat viselkedését, mozdulatait.

Scroll to Top